Skin Design:
Free Blogger Skins

2009. szeptember 30., szerda

Isten gépei románul

Örömmel és büszkén jelentjük be, hogy sikerült megegyezni a Millenium Press kiadóval az Isten gépei román nyelvű megjelenéséről.
A kiadó vezetője, Horia Nicola Ursu szerint a kötet kiadása - amely 2010 második felében várható - egy hosszabb távú együttműködés kezdete lehet.

2009. szeptember 29., kedd

Brin és Silverberg a Metropolis blogon

David Brinről és a képen látható Robert Silverbergről egyaránt olvashatnak a Metropolis blogon. Utóbbi egyik régi elképzelése látszik megvalósulni, míg az előbbi szerző Dettó című regényéről Pásztor Alíz kollégánk írt.

Káosz-Őrség részlet a Galaktika boltban

Hamarosan megjelenik a Nappali Őrség társszerzője, Vlagyimir Vasziljev önálló Őrség-kötete is, a Káosz-Őrség. Aki már nem bír magával, addig is olvashat egy részletet a kötetből a Galaktika boltban.

A regény 20% kedvezménnyel már előrendelhető ugyanitt.

Szemünk fényei részlet a Galaktika boltban

Az érdeklődők máris olvashatnak egy részletet John Wyndham kétszer is megfilmesített klasszikusából, a Szemünk fényeiből a Galaktika boltban.

A kötet 20% kedvezménnyel már előrendelhető ugyanitt.


2009. szeptember 25., péntek

Justitia bemutató az Alexandrában

Ma délután, 17:00 órától mindenkit szeretettel az Alexandra Irodalmi Kávéházban (Bp. VII., Károly krt.3/C), ahol Antal József, író és Csordás Attila, a Galaktika magazin kommunikációs vezetője beszélgetnek

Téma: Az író legújabb regénye, a Justitia.

A kötet 20% kedvezménnyel megrendelhető a Galaktika boltban.

2009. szeptember 24., csütörtök

SF a Kutatók Éjszakáján

Szeptember 25-én 18:30 és 21:00 órától (igen, kétszer) A transzhumanizmus ösvényein - A magyar SF múltja és jövője címmel tart Németh Attila, a Galaktika magazin irodalmi szerkesztője előadást Győrben, a Széchenyi István Egyetemen (9026 Győr, Egyetem tér 1. - SZE - A3 előadó).

Mindenkit szeretettel várunk!

2009. szeptember 22., kedd

David Brin újra és újra

David Brinről több helyen is olvashatnak most az író rajongói: a Metropolis blogon és a Fictionkulton magáról a szerzőről írnak, illetve az előbbi oldalon a dettótechnológia rejtelmeibe is beavatjuk az arra kíváncsiakat.

A szerző Dettó című regénye 20% kedvezménnyel megvásárolható a Galaktika boltban.

Klasszikusok a láthatáron

Örömhír az igényes SF és fantasy kedvelőinek, hogy hamarosan napvilágot lát több klasszikus kötet is magyar nyelven.
A Galaktika boltban már előrendelhető a képen látható John Wyndham regénye, a Szemünk fényei, Guy Gavriel Kay World fantasy-díjas Ysabelje, Whitley Striebertől a 2012, valamint Harry Harrison regénye egy olyan párhuzamos világból, ahol nem haltak ki a dínók, az Édentől nyugatra.

Látogasson el a Galaktika boltba most!

2009. szeptember 21., hétfő

Játszva tanulás

Ahogy vége a nyári szünetnek, kezdődik a szezon a Csodák Palotájában, a kiállítás középpontjában ezúttal a közlekedés áll. Még az időjárás is a szervezők kedvére tett, hiszen kellemes napsütésben telt a megnyitó, amely a szokásos menetrend szerint zajlott. Hosszabb szakmai bemutatkozás a Suzuki - mint főszponzor - részéről. Ők biztosították egy évre a kiállítás egyik kísérletéhez szükséges autót.

Két kis önkéntjelentkező mutathatja be az emelőkarok törvényét az autón. Vajon értették a kísérlet lényegét a szakszövegből? Akár igen, akár nem, hogy jól szórakoztak az biztos.
Ez ugyanis a lényege a Csodák Palotájának: a ’játszva tanulás’.
Kisgyerek korunkban sokkal fogékonyabbak vagyunk, akkor még szinte ragad ránk az információ, a tudás. Ezért nem árt időnként visszalátogatni az évről évre megújuló palettával bővülő kiállításra, pótolva ezzel a lógós középiskolai évek fizika, kémia óráit.

Az idei első kiállításan a Szesztár blog atyja Zsíros László Róbert vezette körbe a látogatókat. Természetesen már az első kísérlete - a stabilitás demonstrációja - olyan figyelemfelkeltőre sikerült, hogy visszamenőleg mindenki ilyen fizika tanárt kívánt magának. Örök adu a héliumos lufi, így az is előkerült. A folyékony nitrogénes rakéta bemutatása hagyott némi kívánni valót maga után, de ez mindig benne van a pakliban, ha kísérletről van szó. Újdonságok még idén a napelemekkel forgatott reülőgépmodellek, a különös módon guruló szekér, az egy helyben versenyző gokart, az interaktív terepasztal, valamint a Rubik bemutató is.



2009. szeptember 17., csütörtök

Tükörkocka Rubiktól

Japánban már egy éve forgatják ezt a különleges kockát, hazánkba csak a közelmúltban érkezett meg a Rubik Ernő és munkatársai által kitalált legújabb kockaformáció. Különleges, mert a megszokott Rubik-kockával ellentétben az oldalai nem különböző színűek, hanem mindegyik egyforma. A legújabb Rubik a teljes felületén tükör borította kocka - ezért nevezik tükörkockának. Kirakásánál nem segítenek a színek, csak az eltérő formák.

A kockát ugyanis nem azonos méretű kiskockák, hanem különböző méretű téglatestek alkotják. A tükrös felület miatt tökéletes az érzékszervi csalódás, ami jelentősen megnehezíti a kocka kirakását. Éppen ezért óvatosan kezdjünk neki a kockaként megvásárolt - négyezer forint körül árulják a boltok - új logikai játék tekergetéséhez.

Fontos, hogy minden egyes elforgatásnál a kocka alakja megváltozik. A 26 kis blokkot fel és le, jobbra és balra szabadon lehet mozgatni. A forgatások során egészen különleges kristályformákra hajazó alakzatokat is ki lehet alakítani. A cél természetesen az, hogy az öszsze-visszaságból az eredeti kockát hozzuk létre. A tükörkocka szakértői szerint ugyanazokat a fogásokat kell alkalmazni, mint a hatszínű kocka kirakásakor. A www.rubikstudio.hu honlapon keresztül egy videó is elérhető, amelyen megnézhetjük, hogy egy magyar kockavarázsló milyen könnyedén kirakja a tükörkockát.

Kezdőknek ez a könnyedség többórányi kockatekerésen át érhető el.

Forrás: Népszabadság Online




Földön innen, Földön túl – Galileitől az űrtávcsőig kiállítás

400 éve, hogy Galileo Galilei 1609. augusztus 25-én bemutatta távcsövét a velencei törvényhozóknak. Ezzel új korszak kezdődött a természettudományokban, Kopernikusz elmélete végérvényesen beigazolódott. A Csillagászat Nemzetközi Éve tiszteletére a Közlekedési Múzeumban rendezett kiállítás bemutatja azokat a tárgyakat, műszereket, amelyek segítségével négy évszázada folyamatosan változnak, megújulnak a Világegyetemről alkotott ismereteink. A látogató kipróbálhatja, hogy milyen "éles" képet láthat a Galilei-rendszerű távcsövön keresztül, vagy a Naptömeget és a fényévet "mérő" mérleget. Megtudhatja, hogy mikor, melyik bolygó látható szabad szemmel az égbolton, akár 100 évre előre is; mi az armilláris szféra, és miért került rá például a portugál nemzeti zászlóra; milyen égi jelenséget látott Shakespeare nyolc évesen. A kiállítás 2009. augusztus 26-tól november 22-ig látogatható.

Dinók a TV-ben szombat délelőttönként

Szombattól kezdi vetíteni a TV2 a BBC világhírű díjnyertes sorozatát, Dinoszauruszok -- A Föld urai címmel (Walking With Dinosaurs).

6 héten keresztül követhetjük figyelemmel a dinoszauruszok életét, szokásait, minden napjait és küzdelmeit. Ez a sorozat áttörést jelentett az ismeretterjesztő filmek számára, az első olyan széria volt, amely világszinten eddig több mint 700 millió nézőt ültetett a TV készülékek elé, és 6 Emmy, illetve 3 BAFTA díjjal jutalmazták az alkotókat. Tim Haynes és csapata nagyszerűen elegyítette a tudomány és a látványos filmek világát, az eredmény önmagáért beszél.

A sorozat alapján készült a Séta a Dinoszauruszokkal – Az igazi élmény című előadás, amely jövő áprilisban Budapesten is látható lesz.

A szeptemberi Galaktika havi témája az Új dinóvilág, a magazinban bővebben olvashatnak e különös faj tündökléséről és bukásáról.

A 234. Galaktika megvásárolható a Galaktika boltban.

2009. szeptember 16., szerda

Ma este MetaGalaktika 11 bemutató az Írószövetségben

Szeretettel várunk mindenkit ma este, az SF Irodalmi Szakosztály közönségtalálkozójára, a Magyar Írószövetség, I. emeleti Klubjába (1062 Budapest, Bajza utca 18.). A rendezvény a MetaGalaktika 11 antológia bemutatója.

A beszélgetés résztvevői: Antal József, Kasztovszky Béla, Kovács T. Mihály, László Zoltán és Szélesi Sándor írók, valamint Németh Attila szerkesztő.

A szerzők a helyszínen dedikálják az antológiát.

A belépés díjtalan.

2009. szeptember 15., kedd

Computer Art Forum - a számítógépes grafika információs és technológiai találkozási pontja

Október 9-én nagyszabású országos rendezvény keretén belül ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját Magyarország legnagyobb számítógépes grafikai felnőttképző intézménye, a Mesharray Digital Media School.

A Computer Art Forum, más néven CAF célja, hogy a játékfejlesztés, animáció, film-utómunka, 3D vizualizáció, multimédia és design szakterületek hazai információs és technológiai találkozási pontja legyen.

A legjelentősebb hazai stúdiók szereplésével, az újdonságokat bemutató kiállításokkal és változatos előadásokkal nem csupán érdekes programot nyújt az érdeklődők számára, de kiváló fórumot is biztosít a szakma szereplői közti kommunikációhoz. Az intézmény, oktatási feladatain túl, e rendezvény megszervezésével hivatott közelebb hozni egymáshoz a szakmát és a számítógépes grafika szerelmeseit.

Az eseménynek a Magyar Telekom székház exkluzív kialakítású, 1500 négyzetméteres konferenciaközpontja ad otthont. A központi térként szolgáló hatalmas aula, az egyszerre 200 főt befogadó nagyterem, és a kisebb teremben párhuzamosan tartható előadások miatt ideális helyszín az iparágat érintő különféle aktuális témákban tartott bemutatóknak.

A hazai előadók között olyan nagy nevek szerepelnek, mint a Warhead játék révén jól ismert Crytek Hungary vagy Magyarország egyik legrégebbi utómunka stúdiója, a Post Edison. „Making of” bemutatóik által értesülhetünk a szakma legfrissebb híreiről, bepillantást nyerhetünk a stúdiók életébe és a közelmúltban készült produkciók kulisszatitkaiba is.

A szervezők mindenkit szeretettel várnak! A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Bővebb információért és a jelentkezésért látogassa meg a rendezvény hivatalos honlapját.

Elindult a Galaktika twitter

Ha szeretne percrekész információkat rólunk és kiadványainkról, csatlakozzon a Galaktika twitteréhez!








2009. szeptember 14., hétfő

Csodák Palotája - Haladóknak

A szeptember 19-én induló kiállítás címe több dolgot is takar. Egyrészt azt, hogy a Csodák Palotája mostani eszközei a közlekedésre, a haladásra koncentrálnak: földön, sínen, levegőben, a látogatóknak számos élményben lehet részük a közlekedéssel kapcsolatban. Másrészt viszont az elmúlt tizenhárom év alatt sokat fejlődött, változott, úgy érezik, hogy egy magasabb, haladó szintre jutottak. Hozzátéve, hogy céljaik nem változtak: közelebb hozni a látogatókhoz a természettudományokat, megmutatni, hogy a világ érdekes!

Meglepő élményekben lesz részük a Csodák Palotájába látogatóknak: Hogyan lehet felemelni egy kézzel az egymilliomodik magyar Suzukit? Mitől lehet interaktív egy terepasztal? Lehet-e simán gurulni egy olyan járgánnyal, amelynek egyetlen kereke sem kerek? Lehagyható-e az ellenfél helyben álló gokarton? Végig tudunk-e menni a pályán a legújabb generációs autó-szimulátorral? Reflexeinket több eszközön is megmérhetjük, kipróbálhatjuk. Az igazán bátrak pedig végigkerekezhetnek a Monociklin, vagy átsétálhatnak az önmaguk által épített hídon...

MiniSpaceWorld nemzetközi versenypályázat: Budapest Különdíj a legjobb magyar csapatnak!

MiniSpaceWorld nemzetközi versenypályázat: Budapest Különdíj a legjobb magyar csapatnak!

Budapest Főváros Önkormányzata különdíjat ajánlott fel a legjob magyar résztvevő számára a PI Club által meghirdetett Távoli világok: a sci-fi mestermunkái (The MSW Design Contest 2009: Far Worlds – Best of science-fiction) nemzetközi versenypályázaton.


A rangos nemzetközi zsűri által megítélésre kerülő három pénzdíj és az MSW közösségi díja (melyet a Magyar Numizmatika Társasági Gothard Jenő emlékérme is gazdagít) mellé Budapest Főváros Önkormányzata különdíjat ajánlott fel a legjobb magyar résztvevő csapatnak. Ezt a elismerést internetes szavazással a nagyközönség ítéli oda.

A Budapest Különdíjjal jutalmazott alkotás készítői lehetőséget kapnak saját projektjük bemutatására, ahol elmondhatják, hogy milyen koncepció alapján készítették el képzeletbeli városukat-világukat. A Városházán 2010 elején megrendezésre kerülő kerekasztal-beszélgetés során Budapest közép- és hosszútávú városfejlesztési célkitűzéseiről, stratégiákról és projektekről lesz szó, amelyen a főváros vezető képviselői – többek között Ikvai-Szabó Imre városfejlesztési ügyekért felelős főpolgármester-helyettes és Beleznay Éva megbízott főépítész - mellett neves budapesti urbanisztikai szakemberek és természetesen számos érdeklődő is részt fog venni.

Pályázni október 15.-ig lehet az MSW weboldalán!

Kapcsolódó cikkek:
Nemzetközi Pályázat - Távoli világok – A sci-fi mestermunkái
Üdvözöljük az első magyar csapatot!
Budapest portál
Távoli világok közelről – kicsiben

2009. szeptember 11., péntek

Szép új világ film

Ridley Scott már 1979-ben bizonyított a sci-fiben az Aliennel. Szó szerint nem lehet lelőni az idegen lényeket, így most kaphatunk még egy részt a földönkívüliek történetéből: az első film előzményét – magától Scott-tól, ehhez ragaszkodott ugyanis a stúdió. A készülő mozi forgatókönyvét Jon Spaihts jegyzi (további munkái például a hamarosan érkező Shadow 19 és a Passengers SF filmek vagy a The Darkest Hour)
Scott emellett belevág egy másik nagyszabású sci-fi és disztópia feldolgozásba, producerként és rendezőként Aldous Huxley Szép új világát viszi vászonra, amiben Leonardo DiCaprio is szerepet kap mint színész és producer társ.
Egyes pletykák szerint az Apocalypto forgatókönyvírója, Farhad Safinia fogja a szöveget adaptálni. DiCaprio Appian Way és a rendező Scott Free cégei végzik a produkciós munkálatokat, de Michael Costigan is besegít a Scott Free-nél és George DiCaprio az Appian-nál, Peter Cramer pedig felügyeli a munkálatokat.
Scott-tot már régebb óta foglalkoztatta az 1931-es regény, amelynek a filmjogait a színész (DiCaprio) Appian Way című produkciós cége vásárolt meg. Azonban még tavaly is bizonytalan információk és ködös részletek szivárogtak csak ki a nagyközönség felé.
Mára úgy tűnik, a filmből lesz is valami, hiszen az elmúlt hat hónapban a projektből egyre több momentum körvonalazódik, a művészgárda egyre több megbeszélést tart és egyre több részlet kerül napvilágra Persze a téma biztos: a Szép új világ 2540-ben játszódik, a helyszín London. A történet negatív látomás egy olyan társadalomról, ahol rendkívül szigorúan szabályozzák a születéseket. A világot kasztok népesíti be, s a regény kemény kritikát ad a kultúrák amerikanizálódásról.
A regénynek készültek már korábban mozgóképes adaptációi, de csak televízióra, mozifilm először készül belőle.

2009. szeptember 10., csütörtök

Közeleg a Kétszázadik

Addig is, amíg megjelenik kétszázadik kötetünk, az első százkilencvenkilenc pontos sorrendjét már megtekinthetik a Galaktika boltban.

A hamarosan megjelenő Kétszázadik című antológia pedig már előrendelhető.

Minden héten Könyvpéntek a Galaktika boltban!

Amennyiben a Galaktika Boltban kiadványainkból – a személyes átvételi lehetőséget választva – legalább 5000 Ft értékben rendel és a köteteket pénteken veszi át, semmi nem menti meg attól, hogy az alábbi címek közül egyet 50% kedvezménnyel vásárolhasson meg szerkesztőségünkben:


-Ima a bérgyilkosért
-Elveszettek
-GRIN
-A hícsik nyomában
-Amerikai amnézia
-ClipArt
-Kozmonauták vára
-Helyet!Helyet!

Szerkesztőségünk címe: 1024, Budapest, Fény utca 2, I/4, 108-as kapucsengő.

Nyitvatartás pénteken: 10-16:00 óráig.

Ha péntek, akkor Galaktika Bolt!

MetaGalaktika 11 bemutató az Írószövetségben

2009. szeptember 9., szerda

Ugrás a blogra

Szerkesztőségvezetőnk, Pásztor Alíz írása Szergej Lukjanyenko Ugrás az űrbe című regényéről a Metropolis blogon olvasható.

A kötetet 20% kedvezménnyel megvásárolhatja a Galaktika boltban.

2009. szeptember 8., kedd

Beszélgetések Silverberggel

Hamarosan megjelenik a Lord Valentine kastélyának folytatása, a Majipoor krónikák, addig is a Metropolis blogon több interjúrészlet olvasható Majipoor világáról Robert Silverberggel, illetve a sorozat egyes köteteinek időrendje is megtekinthető.

A Lord Valentine kastélya megvásárolható 20% kedvezménnyel a Galaktika boltban.

Tutanhamon kincse – egy régészeti szenzáció, egy eltűntetett legenda feltárása – történelem testközelben

A történet kezdete mesésen egyszerű: Howard Carter régész megszállottan hitt abban, hogy egyszer megtalálja Tutanhamon sírját és annak ellenére nem tágított ettől, hogy neves tudósok is kétségbe vonták a sír létezését. A kalandfilmbe illő történet katarzisa egy fantasztikus, egyedülálló lelet, amelynek eredeti tárgyai jelenleg féltve őrzött műkincsként pihennek Egyiptomban, a Kairói Múzeumban. A lelet-együttesről neves, nemzetközi egyiptológus csapat folyamatos ellenőrzése mellett készített múzeumi replikák azonban a világ egyik legszebb kiállítását alkotják, ez a Tutanhamon Kincse.

A kiállításon a tárgyakat abban a formában pillantják meg először a nézők, ahogy anno, Howard Carter egy gyertya pislákoló fényénél először látta meg azt a sírt és kincseit, ami később minden idők egyik legfantasztikusabb régészeti feltárása lett. De vajon miért olyan egyedülálló és izgalmas ez a lelet? Nos, azért mert a történelem folyamán mire az ókori királyok sírját a kutatók feltárták, sajnos valamennyit kifosztották. Tutanhamon sírjának létezését viszont mindvégig kétségbe vonták és ennek köszönhető, hogy egy 90%-ban intakt sír-rendszert sikerült 1922-ben feltárni, benne megannyi csodás tárggyal, amelyek mind-mind a korszak gazdagságának, tárgykultúrájának állítanak emléket.

Nem kell megszállott történelem rajongónak lenni ahhoz, hogy az ember szájtátva nézze végig a kb. 2500 négyzetméteres, arany-, alabástrom-, ébenfa tárgyakban bővelkedő kiállítást. Mindenhez megfelelően tömör, de szakszerű magyarázat párosul, aminek meghallgatásához minden látogató egy elektronikus sztereo tárlatvezetőt kap, ami egy fejhallgatón keresztül elmeséli Tutanhamon és kora történetét. A történet és a kiállítás izgalmas és szórakoztató, ugyanakkor tudományos és színvonalas, olyan, amilyet maga a téma megérdemel. Budapesten az anyag összeállításában, a magyar nyelvű szövegek lektorálásában a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Osztályának vezetője, Dr. Liptay Éva volt a producerek segítségére.

A kiállítást közel félmillió ember nézte meg Münchenben és hasonló sikere van a jelenlegi helyszínen a barcelonai "Maritím" múzeumban.

Október 24-től Budapesten, a VAM Design-ban láthatja a közönség Tutanhamon csodálatos kincseit.

2009. szeptember 7., hétfő

Megjelent a szeptemberi Galaktika!

A szeptemberi Galaktikában folytatódik Kasztovszky Bélától A következő szint. Kiderül, célba értek-e a kiválasztott űrhajósok, felébredve háromezer éves álmukból.
A hónap központi témája a dinoszauruszok faja és kipusztulása. Az izgalmas tudományos anyaghoz szellemes novella kapcsolódik Connie Willistől, A késő krétakorban címmel. Ebből kiderül, miért volt könnyű dinoszaurusznak lenni… Roger MacBride Allen Evolúciós összeesküvés-elmélet című novellájában majdnem lelepleződik a világméretű összeesküvés, ám valaki közbelép. Antal József Vénuszlakók-sorozata a 231. számban indult, az e havi novella, A vándormechanikus újabb bepillantást enged a telepesek csöppet sem heroikus hétköznapjaiba. Kevin J. Anderson Tudományos románcának a tárgya egy klasszikus sci-fi lehetséges keletkezéstörténete, a havi retró pedig Frank Roberts Lehet ön is című novellája, amelynek témája a televízió mindenhatóvá válása.
Az e havi játékrovatban az augmented realityről, vagyis arról esik szó, a virtuális világ miként nyer egyre nagyobb teret a valóságosban. Csak szimuláció címmel beszámolót olvashatunk egy majdnem-Marsutazásról. A filmrovat témája a Hasonmás című mozi, az interjú pedig a Zsoldos Péter-díjas Markovics Botondot szólaltatja meg. A fentiek mellett olvasható még a lapban az elektromos chopperről és a „valódi” vízóráról.
A Galaktika 234. számát keresse az újságárusoknál, vagy a Galaktika boltban!

2009. szeptember 4., péntek

Megjelent Arkagyij és Borisz Sztrugackij Lakott Sziget című kötete!

A 22. század, az emberi civilizáció delelője. Megvalósult a csillagközi utazás csodája, és a galaxis benépesedett. A bolygók élik a maguk önálló életét, az egyetlen ellenőrző szerv a progresszoroké, akik a fejletlenebb kultúrák útját próbálják egyengetni.
Makszim Kammerer, a zöldfülű szabad kutató a végtelent járja, újabb lakható, illetve lakott világok után kutatva. Amikor aztán egy űrbalesetet követően hajótörést szenved egy ismeretlen bolygón, egyáltalán nem biztos benne, hogy itt huzamosabb ideig elélhet az ember. Szétforgácsolódott birodalmacskák tengődnek az atomháború kínjait nyögő földjén, mindennaposak a mutációk, az eldugottabb vidékeken pedig még mindig a hajdani idők hadigépezetei szedik áldozataikat.
Vajon sikerül-e újból egy néppé, szerves egésszé kovácsolni a pártoskodó kiskirályok által szédített tömegeket, vajon létrejöhet-e még működőképes társadalom a politika szörnyetegeinek meddővé vált harcterén?

A Sztrugackij testvérek egykor mind nálunk, mind hazájukban betiltott regénye a világ SF-irodalmának igazi gyöngyszeme, és mondanivalója szerencsére (vagy sajnos) éppolyan időszerű, mint megírásakor. Ezt igazolja az is, hogy Oroszországban idén mutatták be kétrészes, monumentális filmváltozatát, amely talán idővel eljut a hazai mozikba is.

Sorozat: Galaktika Fantasztikus Könyvek

Eredeti cím: Obitaemiy ostrov
Fordító: Weisz Györgyi
Oldalszám: kb. 348 oldal
ISBN: 9789639828285
Bruttó fogyasztói ár: 2990- Ft

- A kötet megrendelése 2392 Ft-ért a Galaktika boltban
- A kiadó összes könyve a Galaktika boltban
- A GFK sorozat kötetei az Enciklopedia Galaktika oldalain


Puzzle



További részletek a kötetről a Galaktika boltban

2009. szeptember 2., szerda

Galaktika Steampunk Video Pályázat



MiniSpaceWorld: Díjkiosztó teremin zenével a Várban

A PI Club által meghirdetett Távoli világok: a sci-fi mestermunkái (The MSW Design Contest 2009: Far Worlds – Best of science-fiction) nemzetközi versenypályázat ünnepélyes díjkiosztójára 2009. december 5.-n 16:30 órakor kerül sor a Magyar Tudományos Akadémia vári épületegyüttesében, a Kongresszusi Teremben. Az ünnepségen fellép Barbara Buchholz berlini teremin művésznő is.

A legjobb pályázatok bemutatása és a díjak átadása mellett még egy nem mindennapi élmény is várja a MiniSpaceWorld versenypályázat dijkiosztójának résztvevőit. Az ünnepi műsorban többek között az éterhegedűnek is hívott teremin egyik legkiválóbb művésze, Barbara Buchholz ad ízelítőt virtuóz tudásából a világ egyik első elektronikus hangszerén, amelyet ráadásul érintés nélkül (!) játszanak.

A díjkiosztóról további információkat a házigazda Pacher Tibortól lehet kérni a contest kukac minispaceworld pont com címen.

A MiniSpaceWorld-ról és a versenypályázatról Pacher Tibornak az SFPortal Meetup keretében augusztus 13-n tartott előadása megtekinthető az SFPortal honlapján.

A szervezők várják a további pályázati nevezéseket az MSW weboldalán!

Kapcsolódó cikkek:
A sci-fi mestermunkái - pályázati felhívás kreatívoknak
Fekete lyuk a MiniSpaceWorld pályázatban
Távoli világok közelről – kicsiben