Skin Design:
Free Blogger Skins

2010. április 30., péntek

Előkészületben Damien Broderick: Lenni vagy nem lenni című kötete

A távoli jövő számunkra már teljességgel idegen világában elképesztő technikai szinten élnek egymás mellett természetes és mesterséges lények, hexkapukon át közlekednek a bolygók, csillagok közt, és kedvükre alakítják környezetüket. Az aszteroidák birodalma azonban egészen más: szinte feudális viszonyok uralkodnak, s lakói elzárkóznak minden kapcsolat elől a gépi létformákkal és a fejlett technikával egyaránt.
Amikor Orwen Cima nagyúrnak, egy kisbolygó teljhatalmú vezetőjének fia, Telmah a Földre érkezik, az MI-k testet adnak Ratiónak, az addig anyagtalan komputertudatnak, hogy barátkozzon össze a fiúval, és tájékoztassa a gépeket szándékairól, minden lépéséről.
Visszatérve a Psziché aszteroidára, a furcsa pár udvari intrikák közepébe csöppen, melyeknek megoldása nem hagyja hidegen a máskülönben higgadt, számítóan kiszámított mesterséges intellektusokat sem.

Az ausztrál irodalom többszörösen díjnyertes fenegyereke fejtetőre állítja mind az SF-ről, mind pedig a regény műfajáról kialakult elképzeléseinket. Mintha futurisztikus Shakespeare-t olvasnánk, de királydrámáit komédiába oltva, tele nyelvi leleménnyel és váratlan csavarral.

Damien Broderick: Lenni vagy nem lenni
Sorozat: Galaktika Fantasztikus Könyvek
Eredeti címe: The White Abacus
Fordító: Galambos Dalma
Oldalszám: 336 oldal
ISBN: 9789639828476
Bruttó fogyasztói ár: 2990-Ft

Damien Broderick: Lenni vagy nem lenni című kötete 20% kedvezménnyel megrendelhető Galaktika boltban.



Megosztás|

2010. április 27., kedd

Megjelent Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Bogár a hangyabolyban című kötete!

Lev Abalkin Progresszor eltűnt. Utoljára a Szigetbirodalom politikai csatározásaiba keveredett bele, majd hazarendelték. Azóta valahol a Földön bújkál, de hogy a lelkiismerete elől, vagy egy idegen civilizáció sötét megbízását teljesíti, nem tudni. Csak egyvalaki találhatja meg: Makszim Kammerer, a KONBIZ–2 különleges ügynöke, aki valamikor maga is Progresszornak készült. Kammerer pályája kezdetén maga is megjárta a Szaraks bolygó birodalmainak intrikákkal terhes világát, ám Abalkin esete még őt is megoldhatatlannak látszó rejtéllyel szembesíti. Egyre inkább úgy tűnik, ez a nyomozás akár a józan eszébe kerülhet, sőt az életébe.

Az Európai Nagymester testvérpár egyik legtöbbet vitatott műve, a Lakott sziget folytatása most végre teljes terjedelmében, önálló kötetben olvasható magyarul, Borisz Sztrugackij kihagyhatatlan utószavával.



Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Bogár a hangyabolyban
Sorozat: Galaktika Fantasztikus Könyvek
Eredeti cím: ЖУК В МУРАВЕЙНИКЕ
Fordító: Barta Gábor
Oldalszám: kb. 240 oldal
ISBN: 978-963-87357-4-4
Bruttó fogyasztói ár: 2990-Ft

Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Bogár a hangyabolyban című kötete 20% kedvezménnyel megrendelhető Galaktika boltban.

A video megtekinthető itt is.

Megosztás|

Ízelítő Cory Doctorow: Kis testvér című könyvéhez



Az ízelítő megtekinthető itt is.


Megosztás|

2010. április 23., péntek

Megjelent Frederik Pohl: A hícsík birodalma című kötete!

Stan és Estrella fiatal kincsvadászok, hírnévre és gazdagságra vágyva vágnak neki a világegyetemnek a hícsík egyik űrhajójában, de vállalkozásukat nem kíséri szerencse. Az még hagyján, hogy üres kézzel térnek vissza, ám az is kiderül, hogy időközben fölöslegessé váltak, mivel a tudósok végre megfejtették az idegen technika titkait. Jobb ötletük nem lévén, csatlakoznak egy expedícióhoz a hícsík birodalmába, a galaxis magjába.
A nagy tudású idegenek évszázezredekkel korábban húzódtak vissza ide, az energialény Orgyilkosok könyörtelen támadásai elől menekülve. Most azonban, hogy az emberek is képesek már használni a hícsí technikát, az Orgyilkosok elszánták magukat a végső leszámolásra, és ezúttal nincs hova meghátrálni előlük. A mindent eldöntő összecsapás elkerülhetetlen, és a törékeny szövetség tagjaira még egy belső ellenség is leselkedik…

Frederik Pohl, az SF Nagymestere a Hugo- és Nebula-díjas Átjáró-ciklus hatodik kötetében még egyszer visszatér közkedvelt világához, hogy elvarrja a szálakat, s a rá jellemző humorral és bölcsességgel körbevezesse az olvasót páratlanul tarka univerzumában.

Frederik Pohl: A hícsík birodalma
Eredeti cím: The Boy Who Would Live Forever
Sorozat: Galaktika Fantasztikus Könyvek
Fordító: Kóczián János
Oldalszám: 552 oldal
ISBN: 9789639828490
Bruttó fogyasztói ár: 3990- Ft

Frederik Pohl A hícsík birodalma című kötete 20% kedvezménnyel megrendelhető Galaktika boltban, vagy megvásárolható a hétvégén a K5-ös standon, a Millenárison, a Könyvfesztiválon!


Megosztás|

2010. április 22., csütörtök

Megjelent Kim Stanley Robinson: Árral szemben című kötete!

Miközben az amerikai politikusok egy kis, ázsiai országon próbálnak segíteni, amelyet az emelkedő tengerszint elnyeléssel fenyeget, nem is sejtik, hogy a globális felmelegedés hatásait hamarosan a saját bőrükön tapasztalhatják majd meg. A baljós előjelek ugyanis arra utalnak, hogy példátlan erejű vihar készül lecsapni Washingtonra.
A szakértők minden próbálkozása hiábavaló, figyelmeztetéseik a szenátusban süket fülekre találnak, a döntéshozók valószínűtlennek tartják egy efféle krízis kialakulását. A kisszerű politikai csatározások azonban értelmüket vesztik a megrázó emberi drámákkal teli katasztrófahelyzetben, mert ha egyáltalán létezik kiút, azt csak a legszélesebb körű összefogás nyithatja meg.

A többszörös Hugo- és Nebula-díjas Kim Stanley Robinson új regénye aggodalommal teli kiáltás, kötelező olvasmány mindazoknak, akiket csak kicsit is érdekelnek az éghajlatváltozás veszélyei, és szívesen tennének valamit azért, hogy gyermekeink egy lakhatóbb világot örökölhessenek tőlünk.

Az Árral szemben a Globális felmelegedés-trilógia első kötete.

„Feledhetetlen demonstrációja annak, mi történhet, ha felborul az ökológiai egyensúly.”
– New York Times Book Review

„Abszolút meggyőző, Robinson nyilvánvalóan mélységesen aggódik bolygónk jövőjéért, és könyvével eléri, hogy az olvasó is aggódjon érte.”
– Publishers Weekly

„Olyan, mint a Holnapután első fele, csak hihető tudománnyal és valószerűbb időkeretbe illesztve.”
– SFRevu

„Kim Stanley Robinson szívmelengető családi történetként tálalja egy természeti katasztrófa első felvonását. Hősei olyan tudós-hivatalnokok, akik még emlékeznek rá, miért vonzotta őket a kutatói pálya… Letehetetlen.”
– Denver Post

Kim Stanley Robinson Árral szemben című kötete 20% kedvezménnyel megrendelhető a Galaktika boltban!

Kim Stanley Robinson: Árral szemben
Eredeti cím: Forty Signs of Rain
Sorozat: Metropolis Könyvek
Fordító: Körmendi Ágnes
Oldalszám: 272 oldal
ISBN/EAN: 9789638693648
Bruttó fogyasztói ár: 2990.- Ft

Megosztás|

Megjelent Cory Doctorow: Kis testvér című kötete!

A közeljövő San Franciscójában egyre jobban eluralkodik az emberek folyamatos megfigyelésére támaszkodó ellenőrzés. A paranoia, a félelem, és a magánélet egyre durvább megsértései nemcsak az utcákon, de az iskolákban és hivatalokban is jelen vannak, és az emberek tűrőképességének határait feszegetik. Viszont néhány középiskolás kölyök, a technika segítségével, kijátssza az állandóan figyelő Nagy Testvért, hogy megpróbálják megőrizni a szabadság látszatát. Azonban egy váratlan és brutális esemény olyan helyzetbe sodorja őket, amely végleg megváltoztatja az életüket… És talán nem csak az övékét.

A többszörösen díjnyertes kanadai szerző a mai fiatalság ellenkultúrájának jó ismerője, sőt szószólója, a szerzői jogok reformjának élharcosa, népszerű blogger. Ez a regénye 2009-ben elnyerte a John W. Campbell-emlékdíjat, a Prometheus- és a Sunburst-díjat.

„Doctorow könyve elmossa a határt a már létező és a lehetséges technológiák közt, egy igazi techno-forradalmat bemutatva.”
– Booklist

„Egy új nemzedék 1984-e: riasztó pillantás a jövőnkbe… vagy a jelenünkbe?”
– Kirkus Reviews

„A jól megírt párbeszédek mellett a regény abban is eligazít, hogyan téveszthetjük meg az egész életünket behálózó megfigyelőrendszereket.”
– Publishers Weekly

„Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a csodálatos és fontos könyvet. Remélem, minél több fiatal kezébe jut el, hogy terjessze az egészséges kételkedés eszméjét.”
– Neil Gaiman

„Doctorow annyira kortárs, hogy az már fáj.”
– William Gibson

Cory Doctorow: Kis testvér
Eredeti cím: Little Brother
Sorozat: Galaktika Fantasztikus Könyvek
Fordító: Csörgő Norbert
Oldalszám: 384 oldal
ISBN: 9789639828483
Bruttó fogyasztói ár: 2990- Ft

Cory Doctorow Kis testvér című kötete 20% kedvezménnyel megrendelhető Galaktika boltban, vagy megvásárolható a hétvégén a K5-ös standon, a Millenárison, a Könyvfesztiválon!


Megosztás|

2010. április 21., szerda

Elmarad Robert J. Sawyer könyvbemutatója a Könyvfesztiválon

Sajnálattal közöljük, hogy a FlashForward - A jövő emlékei című regény Hugo- és Nebula-díjas szerzője, a kanadai Robert J. Sawyer az izlandi vulkánkitörés következtében kialakult légtérzárak miatt nem tud eljönni a Könyvfesztiválra. Köszönjük megértésüket! Jelenleg is tárgyalásokat folytatunk a szerzővel arról, mikor tudnánk bepótolni látogatását.

A dedikálások a Millenáris K5-ös standjánál tehát az alábbiak szerint alakulnak:

Antal József és Szélesi Sándoráprilis 23., péntek 16:00

László Zoltán és Brandon Hackett (Markovics Botond) – április 24, szombat, 14:00



Megosztás|

2010. április 20., kedd

Dedikálások a Könyvfesztiválon

























A megszokott helyen, a Millenárison, a csillagvizsgáló mellett, a K5-ös standon ismét várjuk az érdeklődőket a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, 2010. április 22-től 25-ig, reggel 9-től az esti órákig. Köteteink egységesen 20% kedvezménnyel vásárolhatóak meg a helyszínen, a könyvfesztiválra megjelenőek is.

Dedikálások is lesznek, az alábbiak szerint:

Antal József és Szélesi Sándoráprilis 23., péntek 16:00

László Zoltán és Brandon Hackett (Markovics Botond) – április 24, szombat, 14:00

Mindenkit szeretettel várunk!

Megosztás|

2010. április 19., hétfő

Megjelent Arthur C. Clarke: Mélység című kötete!

A jövő óceánjában tengeralattjárók terelnek bálnacsordákat, nagyüzemi planktonbegyűjtés folyik, egyszóval a mezőgazdaság rutinfeladatait végzik, csak merőben új környezetben. És ez a környezet egyáltalán nem mentes a veszélyektől.
Walter Franklin űrhajós volt, de egy baleset miatt visszakényszerült a Földre. Új munkájának a tengerművelést választja, de az átállás nem megy zökkenőmentesen. A ranglétra legaljáról kell fölkapaszkodnia, s közben megismerkedni a tenger alatti világ csodáival és rejtélyeivel.

Az SF Nagymesterének e műve ma, amikor éhezők millióinak nem jut élelem a Földön, időszerűbb, mint valaha. A regény mostani, legteljesebb kiadása tartalmazza a szerző előszavát, valamint az eredeti novellát is, amely a történet alapjául szolgált.

„Arthur C. Clarke korunk egyik legnagyobb zsenije.”
– Ray Bradbury

„Gyönyörű és izgalmas mű. Egyedülállóan kelti életre a jövő világát. Az egymást követő válsághelyzetek miatt egyszerűen letehetetlen.”
– Sunday Times

„Az űrkorszak prófétája szól hozzánk.”
– New Yorker

Arhtur C. Clarke: Mélység
Sorozat: Galaktika Fantasztikus Könyvek
Fordító: Kapronczi Orsolya
Oldalszám: 264 oldal
ISBN: 978-963-9828-46-9
Bruttó fogyasztói ár: 2990- Ft

Arthur C. Clarke Mélység című kötete 20% kedvezménnyel megrendelhető Galaktika boltban!




A videót megnézheti itt is.

Megosztás|

2010. április 15., csütörtök

Meghívó

PályázatokEzúton tisztelettel meghívjuk a MiniSpaceWorld nemzetközi verseny díjnyertes pályamunkáinak fotóiból szervezett kiállításának ünnepélyes megnyitójára.


Időpont:

2010. április 16. 10:00

Helyszín:

Tourinform iroda (VI. Andrássy út 47. a Liszt Ferenc térnél)

A kiállítást megnyitja Fekete László a BTH Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Ezt követően Dr. Pacher Tibor – a peregrinus interstellartól, a verseny főszervezője – bemutatja a MiniSpaceWorld projektet, értékeli a pályamunkákat, majd néhány szóban bemutatja a 2010-es verseny részleteit.

Végül bemutatkozik a 2009. évi verseny megosztott első díjasa, Fogarasy Tamás - Team SpaceLemur, illetve a 2009. évi Budapest-különdíjas csapat, Szilágyi Ádám és Rives Dávid - Team Wolf's Freedom, akik nyertes munkáik tervezéséről és kivitelezéséről számolnak majd be.

A fotókiállítás 2010. május 9-ig tekinthető meg a Tourinform irodában.

Részvételi szándékát, kérjük legkésőbb 2010. április 15-ig szíveskedjen jelezni a nemeth@budapestinfo.hu e-mailen vagy a 328-4089-es telefonon.

2010. április 14., szerda

F. Tóth Benedek előadása ma este az Írószövetségben
















Megosztás|

2010. április 9., péntek

Arthur C. Clarke: Mélység könyvtrailer



A videót megnézheti itt is. A kötet pedig már előrendelhető 20% kedvezménnyel.



Megosztás|

2010. április 7., szerda

Galaktikás szerzők a Hugo-díj jelöltjei között

Kihirdették az idei Hugo-díj jelöltjeit, a legjobb regény kategóriában három Galaktikás szerző műve is szerepel: a képen is látható China Miéville The City & The City című regénye, amit egyébként Nebula-díjra is jelöltek, Robert J. Sawyer, a FlashForward szerzőjének regénye, a Wake, és Robert Charles Wilson, a Pörgés című kötet írójának regénye, a Julian Comstock: A Story of 22nd-Century America. Drukkolunk.

Megosztás|

2010. április 6., kedd

Megjelent az áprilisi Galaktika!

A Galaktika magazin áprilisi számában folytatódik Lucius Shepard amerikai kultszerző Hugo-, Nebula- és World Fantasy-díjra egyaránt jelölt kisregénye, a „Kövön átszüremlő csillagok”. A hónap központi témája a repülés jövője, ehhez kapcsolódik David H. Keller klasszikus novellája, „A vértelen háború”, mely a robotrepülőgépek ötletét előlegezte meg, már 1928-ban.
A Nemzetközi Könyvfesztiválra hazánkba látogató Robert J. Sawyernek is olvasható egy írása a lapban, „A Sas leszállt” címmel – ez akár dedikáltatható is lesz a szerzővel április 24-én, a Millenárison.
Lovas Lajos új elbeszélése maró szatíra az oktatásügy jelenéről-jövőjéről, míg a lapszám másik magyar írója, Kánai András egy rendkívül szokatlan szuperhős-történettel áll elő. A retro-rovat Theodore SturgeonAz ember, aki elveszítette a tengert” című gyönyörű, drámai írását közli újra, és két megemlékezés is helyet követelt magának ezúttal: William Tenn amerikai szerzőt „Fel, keletre!” című elbeszélése búcsúztatja, Robert T. McCall festőt pedig a lap illusztrációs anyaga. Ebben a hónapban az interjú Rafael Marínt szólaltatja meg, a SHERLOCK HOLMES ÉS AZ EINSTEIN-GYÁR íróját.
Olvashatók még cikkek többek közt egy internetes Star Trek-játékról, a „9” című új animációs filmről, egy könyvről, ami a 101 legfontosabb SF-filmet veszi sorra; az energiatakarékosság jegyében a lap bemutat még egy ökokonyhát, egy különleges komputer-egeret és egy nem kevésbé rendhagyó, hintaszék által működtetett lámpát.
A Galaktika 241. számát keresse az újságárusoknál vagy a Galaktika boltban!


Megosztás|

2010: MúzeumOdisszeia

Múzeumi Szombatok
2010: MúzeumOdisszeia

Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Tanulmánytára
1117 Budapest, Prielle Kornélia utca 10.

2010. április 10. szombat, 10-17 óráig

Arthur C. Clarke 2010: Második Űrodisszeia című könyvében grandiózus űrutazások részese volt az emberiség. Hol tartunk ehhez képest most? Többek között erre keressük a választ. A családi napon a Magyar Írószövetség SF Irodalmi Szakosztálya mutatkozik be a Tanulmánytár látogatóinak. Lehetőség lesz neves írókkal és műfordítókkal, a Galaktika és az Új Galaxis folyóiratok szerkesztőivel és szerzőivel találkozni, beszélgetni. Ha Monolitot nem is, de a HAL-9000 számítógéphez hasonló méretű komputert biztosan találunk a Tanulmánytárban!

Program:
10:00 – Óránként szakmai tárlatvezetés a számítástechnikai gyűjteményben

11:00 – Filmklub: Charles Simonyi, a meta-utazó (r:Purger Tibor, 2008)

14:00 - 14:30 Ihletadó műtárgyak. Az MMKM űrhajózási gyűjteményének és tárgyainak történetéről mesél: Szabó Attila főmuzeológus. Az MMKM számítástechnikai gyűjteményét bemutatja: Képes Gábor muzeológus, író

14:30 - 15:00 Az igazi űrodisszeia: az űrkutatás tendenciái – Galántai Zoltán író, tudománytörténész

15:00 -15:30 Hogy látták a jövőt a régi Galaktikában? Beszélgetés Kasztovszky Béla íróval, villamosmérnökkel, a régi Galaktika folyóirat legendás szerzőjével

15:30 - 16:00 Egy sci-fi író 2010-ben – és tovább! Beszélgetés Szélesi Sándor íróval, akit 2007-ben Európa legjobb sci-fi írójának választottak

16:00 - 16:30 Bemutatkozik a Galaktika és az Új Galaxis folyóirat – Akik bemutatják: a lapok szerkesztői

16:30 – Kötetlen beszélgetés a Magyar Írószövetség SF Szakosztálya tagjaival. Találkozás tudományos-fantasztikus írókkal, műfordítókkal, szerkesztőkkel. Itt a lehetőség a dedikáltatásra!

Gyerekeknek:
13:00 – Kis navigátor – Játékos tárgyfelismerés fantasztikus filmekből bejátszott jelenetek alapján.
Sci-fi kvíz nyereményekkel


1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 10.
(a Prielle Kornélia és a Szerémi út sarkán)
Tel.: 204-4092; Fax: 204-4088
Info.: marta@mmkm.hu
www.omm.hu
Belépőjegy: felnőtt: 500 Ft
diák és nyugdíjas: 250 Ft



Megosztás|