Skin Design:
Free Blogger Skins

2010. augusztus 31., kedd

Megjelent Robert Silverberg: Valentine, Napkirály című kötete!

A Napkirály Valentine ébren is lidérces álmokat lát, és balsejtelmei beigazolódni látszanak, amikor az alakváltó metamorfok, a Majipoor őslakói fellázadnak, s génkísérleteik elpusztítással fenyegetik a termést, mely létfontosságú a bolygón élő milliárdok számára. Ez a válsághelyzet könnyen háborúhoz vezethet a különféle fajok között. Valentine eközben kétségbeesetten küzd végzete ellen, mert ha a jelenlegi Pontifex meghal, neki kell átvennie helyét a Labirintus komor, föld alatti városrészében – márpedig ehhez nem fűlik a foga. És ha mindez nem lenne elég, több önjelölt Napkirály is felbukkan, szétszakadással fenyegetve a birodalmat.
Vajon sikerül-e megmenteni Majipoor gigászi világát és összetett társadalmi rendjét a végpusztulástól? Van-e még olyan hatalom a bolygón, amely elejét veheti a fenyegetően közeledő káosznak?

Az SF nagymesterének gigantikus trilógiája befejezéséhez érkezik ezzel a kötettel, egzotikus technológiákkal, tengeri sárkányokkal, ökológiai katasztrófával és egy idegen világ más csodáival szembesítve olvasóit.

„Egy zseniálisan elképzelt világ.”
– Chicago Sun-Times

„Silverberg megalkotott egy hatalmas bolygót, csordultig tele élettel és elmesélésért kiáltó történetekkel.”

– Washington Post

„Tökéletes az egyensúly… a szerző bebizonyítja, hogy egy trilógia lehet egyre jobb és jobb – akár olyan fokon, hogy az utolsó kötet az elsőt is egy magasabb szintre emeli.”
– Publishers Weekly

Robert Silverberg: Valentine, Napkirály
Sorozat: Galaktika Fantasztikus Könyvek
Fordító: Nemes István
Oldalszám: 504 oldal
ISBN: 9789639828575
Bruttó fogyasztói ár: 2990-Ft

Megosztás|

2010. augusztus 26., csütörtök

Őszi Metropolis Media megjelenések borítói


További hasonló fotók a(z) InterGalaktika oldalain.


Megosztás|

2010. augusztus 19., csütörtök

Lépjen be a hícsík birodalmába!

Ha a Galaktika boltban 20% kedvezménnyel megvásárolja A hícsík birodalma című Frederik Pohl kötetet, választhat mellé 990 Ft-ért egy másik regényt az Átjáró-ciklusból az alábbi háromból: Átjáró, Túl a kék eseményhorizonton, Találkozás a hícsíkkel.

Az akció augusztus 26-ig, vagy a készlet erejéig tart.


2010. augusztus 9., hétfő

Előkészületben Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Menekülési kísérlet című kötete!

Két történet, két kísérlet a menekülésre egy halálos veszedelem elől.
Az első színhelye a Szivárvány bolygó, amelyen tudósok kutatják a null-transzport titkát. Az utazásnak és a teherszállításnak ez a forradalmian új, instant módja jelentheti a kulcsot az egész galaxis meghódításához, ám az eljárás mellékhatásai egyelőre katasztrofálisak. Nem véletlen, hogy a tudóscsoport egy isten háta mögötti, lakatlan bolygót választott a kísérletek színhelyéül. Legutóbbi próbálkozásuk azonban olyan hatalmas energiákat szabadított el, amelyek akár az egész felszínről eltörölhetnek minden életet… és az evakuálásra sem elég idő, sem elegendő eszköz nincsen.
A második történet idejére már az utazás mindennapos módjává vált a null-T, és fiatalok járják a kozmoszt, egyre újabb lakott világokat fedezve föl. Két ilyen felderítőt egy titokzatos harmadik férfi elvezet egy ismeretlen bolygóra, amelyet emberhez hasonló lények laknak egyfajta kora-feudális társadalmi berendezkedésben. A világ primitív technikai szintjéből csak egyvalami lóg ki: egy különös autósztráda-szerűség két hatalmas kráter között. Ezen a sztrádán anakronisztikusan modern járművek haladnak megállíthatatlanul, eltéríthetetlenül. A megmagyarázhatatlan, fejlett technika nem hagyja érintetlenül a bolygó társadalmát, és a földi látogatók riadtan ébrednek rá, hogy e távoli világban történelmük egyik legsötétebb időszaka készül megismételni önmagát.

Az SF két Európa-díjas nagymesterének magyarul először olvasható kisregényei az akciódús történet mellett szellemi izgalmakkal is szolgálnak, az értelem evolúciójának titkát keresve, a kitörés lehetséges pontját az emberi gyarlóság örök körforgásából.

Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Menekülési kísérlet
Sorozat: Galaktika Fantasztikus Könyvek
Fordító: Weisz Györgyi
Oldalszám: ca. 264 oldal
ISBN: 9789639828551
Bruttó fogyasztói ár: 2990-Ft

Arkagyij és Borisz Sztrugackij Menekülési kísérlet című kötete 35% kedvezménnyel előfizethető a Galaktika boltban. Az előfizetés lényege, hogy aki szeptember 25-ig a Galaktika bolt felületén bankkártyás vásárlással kifizeti a kötetek (a másik könyv Arhtur C. Clarke: Szigetek az égben című regénye) valamelyikét, vagy mindkettőt, az 35% kedvezménnyel rendelheti elő az egyébként október 25-én megjelenő köteteket.

Megosztás|

Marina és Szergej Gyacsenko: Alekszandra és a teremtés növendékei trailer



A trailer megtekinthető itt is.

Webkameránkon keresztül kukkolhatnak bennünket



Kovács "Tücsi" Mihály, a Galaktika tudományos szerkesztője nyilatkozott az RTL Klub Fél Kettő című műsorában.

Hatalmas akció a Galaktika Boltban!

Egy teljes nap előnyt adunk Önnek! De ne fusson el a Jó Szerencse elől! Inkább ragadja meg! Holnap, pénteken 16 óráig fantasztikus, 40%-os kedvezménnyel rendelheti meg az alábbi SF könyveket a Galaktika Boltban:


Pörög a visszaszámláló! Már nem sokáig tart az akció...



- Robert Silverberg: Lord Valentine kastélya


- A. C. Clarke - S. Baxter: Az idő szeme


- Szergej Lukjanyenko: Éjszakai Őrség


- Jack McDevitt: Született stratéga


- Joan Slonczewski: Elízium lánya


- Robert Charles Wilson: Pörgés


- Jean-Claude Dunyach: Halott csillagok


- Kim Stanley Robinson: Árral szemben


- Clive Barker: Abarat


- A. és B. Sztrugackij: Bogár a hangyabolyban



Az akció 2010. szeptember 10-én 16 óráig a Galaktika Bolt felületén (galaktikabolt.hu) leadott rendelésekre a készlet erejéig érvényes.




Megosztás |


2010. augusztus 2., hétfő

Újra kapható a 243. Galaktika és a Bëlga Farost lemeze

Örömmel értesítjük kedves olvasóinkat, hogy újra kapható a Galaktika boltban és szerkesztőségünkben a Galaktika 2010. júniusi, 243. lapszáma, CD-melléklettel is. A Bëlga zenekar Farost című lemeze külön is megvásárolható a Galaktika boltban.

Megosztás|

Megjelent az augusztusi Galaktika!

A Galaktika magazin augusztusi számában végéhez ér Lino Aldani folytatásos kisregénye, a „Napfogyatkozás”. A hónap központi témája a párkapcsolatok jövője. Ehhez kapcsolódik a tudományos cikkeken kívül még két elbeszélés, Will McIntosh Házasság a halál után”-ja, valamint Ian Watson és Roberto Quaglia Brit SF-díjas írása, az „Életük szerelmes percei”.
Kleinheincz Csilla egy borongós hangulatú, rövidebb novellával mutatkozik be a lapban, hasonlóképpen Tanith Lee-hez, és Vaszilij GolovacsovVásárlás”-a is meglehetősen kegyetlen szatíra. A havi retro Joe Haldeman elképzelése arról, milyen radikális módszerrel vethetne véget az emberiség a fegyverkezésnek.
A játékrovatban a „Singularity” kerül bemutatásra, a filmrovat a „Mr. Nobody” című belga és a „Fekete Villám” című orosz filmet ajánlja. Az exkluzív interjú Jane Yolent, a CSIPKERÓZSA World Fantasy-díjas szerzőjét szólaltatja meg, a könyvrovat egy angol regényt ismertet, amely bizarr párhuzamos világot mutat be. Kedvcsináló ajánlja az olvasók figyelmébe a Kutatók Éjszakája idei programjait, egy új rovat, az Intelligens Dizájn pedig két posztapokaliptikus online képregényt szemléz. De olvasható még a lapban cikk egy futurisztikus varrógépről, a Peugeot új kerékpárjáról és permetként felhordható napelemtáblákról.
A Galaktika 245. számát keresse az újságárusoknál vagy a Galaktika boltban!

E havi számunk melléklettel is megvásárolható 1290 Ft-ért a Relay és Inmedio üzletekben (illetve korlátozott számban a szerkesztőségben). Ezúttal egy kiváló PHILIP K. DICK filmadaptáció, az Imposztor a DVD-melléklet.


Megosztás|