Még több játék, melyre hiába várunk

Folytatódik megemlékezésünk azokról a játékokról, amelyeknek NAGYON kéne már a második rész, de könnyen lehet, hogy hiába várunk rájuk.

Another World 2

Ha nem vesszük ide a Heart of the Alien című förmedvény játékot, akkor ez a kultikus darab sem kapott még folytatást. Hiába adták ki 2006-ban a modernizált változatot, mégis kevésnek éreztük. Élvezni akarjuk Lester kalandjait újra és újra!

Revenant 2

Ez a felülnézetes dark fantasy játék sok örömet okozott azoknak, akik képesek voltak hiba nélkül futtatni a gépükön. A Revenant minden szempontból kellemes játék lett volna, ha nem lettek volna rendszeres szoftver és hardverproblémái. Remake-re érdemes!

 

System Shock 3

Annak ellenére, hogy már maga az első rész is sok újítást hozott magával, csak a második résszel robbant be igazán a System Shock, köszönhetően a horror központú játékmenetnek. Azóta többször is felmerült a folytatás lehetősége, de nem hozott eredményt. Helyette kaptunk egy BioShockot, mely bár nagyon jó, túlságosan is szellemi elődjére épít.

Half Life 3

Szinte már magától értetődött, hogy megemlítsük az egyik legsikeresebb FPS-t. Az Episode 3 már nagyon régen be lett jelentve, de még nem kaptunk megerősítést a megjelenés dátumáról. Remélhetőleg nem csak ígérget a Valve, mert az Episode 3 elkészülése előtt nem lenne célszerű elkészíteni egy valós harmadik részt, pedig mi azt is várjuk.

 

+1 Duke Nukem Forever

„Amikor kész lesz!” – ez a hír fogadta az embereket mindig, mikor a Duke Nukem Forever
megjelenése felől érdeklődtek. A játékra mindenki azt hitte, hogy sosem fog elkészülni, hisz az eredeti fejlesztőstúdió megszűnt. Tizenöt évvel az eredeti bejelentés után látott napvilágot, de nem is akárhogyan! A leghosszabb fejlesztési időt igénybe vett játék rekordja mellett az utóbbi idők egyik leglehúzottabb játékává vált, hisz a hosszas fejlesztési idő után az emberek ennél sokkal jobb cuccra számítottak. Szóval még mindig várjuk azt a Duke Nukem játékot, melyre tényleg örökké emlékezni fogunk.

A cikk első fele olvasható az sf.blog.hu-n!
Facebook hozzászólások

You may also like...

1 Response

  1. solymosgyu szerint:

    nem sírok miattuk.

Vélemény, hozzászólás?