2010. február 22., hétfő
2010. február 18., csütörtök
Megjelent Vernor Vinge: A szivárvány tövében című kötete!
Regény a holnapról – már ma!Robert Gu, egykor világhírű költő volt. Aztán az Alzheimer-kór elvett tőle mindent. Most egy úttörő orvosi kezelésnek köszönhetően újrakezdheti életét, de a világ nagyot változott körülötte. A mindenütt jelenlévő wi-finek, az okosruháknak és okos-kontaktlencséknek hála a valós és a digitális világ közötti határ fokozatosan elmosódik. Az új technológiák azonban, ahogy a történelem folyamán mindig is, egyaránt használhatók jóra és rosszra.
Robert hamarosan egy világméretű összeesküvés középpontjában találja magát, amely a régi világ teljes eltörlését tűzte ki célul – legyen szó papír alapú könyvekről, vagy akár továbbfejlődésre képtelen, elöregedett emberekről!
„Hűen a William Gibson és Neal Stephenson által teremtett hagyományokhoz, Vernor Vinge épp most állította fejtetőre a jövőt.”
– Charles Stross
„Senki sem látja előre olyan tisztán a jövőnket, mint Vernor Vinge. Merüljenek el új regényében, és káprázatos új lehetőségekkel szembesülnek. Micsoda fantasztikus könyv!”
– David Brin
„A szivárvány tövében egyszerre kémregény, a felnőtté válás története és a mai tudományos világ karikatúrája. Vinge jól ismeri a modern technológiákat, és külön öröm, hogy a holnap csodáit humorral tálalja.”
– Denver Post
„Vernor Vinge a komputerkorszak Aldous Huxleyja.”
– Wired.com
Megjelent Robert J. Sawyer FlashForward – A jövő emlékei című kötete!
Fizikusok. Kutatók. Eredetileg csak egy elmélet igazolását keresték. Bizonyítékot egy hipotetikus részecske valódi létezésére. Az események azonban kicsúsztak a kezük közül…Két percre valamennyi ember a földön eszméletét veszti, és ez alatt a két perc alatt bepillanthat a jövőjébe. Akár kellemes dolog, amit ott lát, akár kellemetlen, választania kell: elfogadja a látomásokat valóságnak, és aláveti magát a sorsának, vagy harcba száll ellene, hogy változtasson az elkövetkezendő eseményeken.
A két kutatónak sincsen könnyű dolga, mert jövőemlékeikből nemcsak az derült ki, hogy közös szerelmük melyiküket választja, hanem az is, hogy egyikükre korai halál vár. Vajon kijátszható-e a végzet, vagy minden, amit láttak, kérlelhetetlenül valóra válik?
A kanadai sztárszerző Aurora-díjas regényéből időközben sikeres tévésorozat készült, amellyel már a hazai nézők is megismerkedhettek az AXN csatornán.
„Kreatívan, elgondolkodtatóan boncolgatja, miben is áll a sors, a szabad akarat és a világegyetem természete. Elsőrangú filozofikus utazás, az ötletközpontú SF kitűnő mintapéldája.”
– Publishers Weekly
„Mint a legjobb regények szerzői általában, Sawyer olyan szereplőket teremt, akikkel azonosulhatunk, akikért aggódhatunk. A FlashForward magával ragadó, élvezetes olvasmány.”
– CNN
„Sawyer friss, lényegretörő stílusa játékos és élénk fantáziával párosul. Ennek eredményeként akciódús, ugyanakkor számtalan meglepő emberi és tudományos helyzetet felvonultató regényt kapunk.”
– Sunday Herald
Fordító: Tamás Gábor
Oldalszám: kb. 312 oldal
ISBN: 978-963-9828-45-2
Bruttó fogyasztói ár: 2990- Ft
Robert J. Sawyer FlashForward – A jövő emlékei című kötete 20% kedvezménnyel megrendelhető a Galaktika boltban.
A FlashForward – A jövő emlékei sorozat február 15-től új részekkel jelentkezik az AXN műsorán, minden hétfőn 21:00 órától.
Stieg Larsson A kártyavár összedől című kötete 25% kedvezménnyel megvásárolható a Booker.hu-n.
A Galaktika már Kanadában és az Egyesült Államokban is kapható!
http://ww.pannonia.ca
300 ST. CLAIR AVE. W. SUITE 103
TORONTO , ON. M4V 1S4
Tel: 416-966-5156 . Fax: 416-966-5445
E-mail: info@pannonia.ca

2010. február 10., szerda
Nulla pont könyvbemutató a Károly körúti Alexandrában ma este hattól

2010. február 4., csütörtök
Előkészületben Vernor Vinge: A szivárvány vége című kötete!
Robert Gu, egykor világhírű költő volt. Aztán az Alzheimer-kór elvett tőle mindent. Most egy úttörő orvosi kezelésnek köszönhetően újrakezdheti életét, de a világ nagyot változott körülötte. A mindenütt jelenlévő wi-finek, az okosruháknak és okos-kontaktlencséknek hála a valós és a digitális világ közötti határ fokozatosan elmosódik. Az új technológiák azonban, ahogy a történelem folyamán mindig is, egyaránt használhatók jóra és rosszra.
Robert hamarosan egy világméretű összeesküvés középpontjában találja magát, amely a régi világ teljes eltörlését tűzte ki célul – legyen szó papír alapú könyvekről, vagy akár továbbfejlődésre képtelen, elöregedett emberekről!
„Hűen a William Gibson és Neal Stephenson által teremtett hagyományokhoz, Vernor Vinge épp most állította fejtetőre a jövőt.”
– Charles Stross
„Senki sem látja előre olyan tisztán a jövőnket, mint Vernor Vinge. Merüljenek el új regényében, és káprázatos új lehetőségekkel szembesülnek. Micsoda fantasztikus könyv!”
– David Brin
„A szivárvány tövében egyszerre kémregény, a felnőtté válás története és a mai tudományos világ karikatúrája. Vinge jól ismeri a modern technológiákat, és külön öröm, hogy a holnap csodáit humorral tálalja.”
– Denver Post
„Vernor Vinge a komputerkorszak Aldous Huxleyja.”
– Wired.com
Rudyard Kipling: Kívánságok háza trailer
2010. január 29., péntek
Megjelent Jean-Claude Dunyach és Ayerdhal Haldokló csillagok I-II. című kötete!
Évszázadok teltek el azóta, és az emberi civilizáció négy ágra oszlott, amelyek egymástól szinte teljesen függetlenül terjeszkednek a galaxisban. Különbözőbb lények nem is lehetnének, csupán közös őseik kötik össze őket.
És ekkor elérkezik az ideje, hogy az AnimálVárosok ismét beavatkozzanak az emberek életébe. Sorsszerű találkozásra hozzák össze a négy nép képviselőit, mert összefogás nélkül nem maradhatnak fenn. Kozmikus méretű katasztrófa fenyegeti a kiterjedt emberi birodalmakat, de nem csak azokat: minden életet a galaxisban.
A Halott csillagok szerzője a regény nagyszabású folytatásához egy írótárs segítségét kérte, és a közös munkájuk eredményeként megszületett, epikusan hömpölygő, filozofikus SF-mese Franciaországban több rangos irodalmi díjat is elnyert.
Jean Claude Dunyach–Ayerdhal: Haldokló csillagok I-II.
Sorozat: Galaktika Fantasztikus Könyvek
Fordító: Csuti Emese
Oldalszám: 648 oldal
ISBN: 9789639828384
Bruttó fogyasztói ár: 4990- Ft
Jean-Claude Dunyach és Ayerdhal Haldokló csillagok című kötete 20% kedvezménnyel megrendelhető a Galaktika boltban.
Réz András Köldök című könyvét 25% kedvezménnyel rendelheti meg a Booker.hu-n, az olvasóbarát könyváruházban.
2010. január 26., kedd
Előkészületben Robert J. Sawyer FlashForward – A jövő emlékei című kötete!
Fizikusok. Kutatók. Eredetileg csak egy elmélet igazolását keresték. Bizonyítékot egy hipotetikus részecske valódi létezésére. Az események azonban kicsúsztak a kezük közül…Két percre valamennyi ember a földön eszméletét veszti, és ez alatt a két perc alatt bepillanthat a jövőjébe. Akár kellemes dolog, amit ott lát, akár kellemetlen, választania kell: elfogadja a látomásokat valóságnak, és aláveti magát a sorsának, vagy harcba száll ellene, hogy változtasson az elkövetkezendő eseményeken.
A két kutatónak sincsen könnyű dolga, mert jövőemlékeikből nemcsak az derült ki, hogy közös szerelmük melyiküket választja, hanem az is, hogy egyikükre korai halál vár. Vajon kijátszható-e a végzet, vagy minden, amit láttak, kérlelhetetlenül valóra válik?
A kanadai sztárszerző Aurora-díjas regényéből időközben sikeres tévésorozat készült, amellyel már a hazai nézők is megismerkedhettek az AXN csatornán.
„Kreatívan, elgondolkodtatóan boncolgatja, miben is áll a sors, a szabad akarat és a világegyetem természete. Elsőrangú filozofikus utazás, az ötletközpontú SF kitűnő mintapéldája.”
– Publishers Weekly
„Mint a legjobb regények szerzői általában, Sawyer olyan szereplőket teremt, akikkel azonosulhatunk, akikért aggódhatunk. A FlashForward magával ragadó, élvezetes olvasmány.”
– CNN
„Sawyer friss, lényegretörő stílusa játékos és élénk fantáziával párosul. Ennek eredményeként akciódús, ugyanakkor számtalan meglepő emberi és tudományos helyzetet felvonultató regényt kapunk.”
– Sunday Herald
Fordító: Tamás Gábor
Oldalszám: kb. 312 oldal
ISBN: 978-963-9828-45-2
Bruttó fogyasztói ár: 2990- Ft
Robert J. Sawyer FlashForward – A jövő emlékei című kötete 20% kedvezménnyel megrendelhető a Galaktika boltban.
A FlashForward – A jövő emlékei sorozat február 15-től új részekkel jelentkezik az AXN műsorán, minden hétfőn 21:00 órától.
Stieg Larsson A kártyavár összedől című kötete 25% kedvezménnyel megvásárolható a Booker.hu-n.
2010. január 25., hétfő
Előkészületben Jean-Claude Dunyach és Ayerdhal Haldokló csillagok című kötete!

Valamikor réges-régen az emberiség találkozott egy rendkívüli életformával. Ezek az értelmes, hús-vér városok új jövőt kínáltak az instant űrutazás csodájával.Évszázadok teltek el azóta, és az emberi civilizáció négy ágra oszlott, amelyek egymástól szinte teljesen függetlenül terjeszkednek a galaxisban. Különbözőbb lények nem is lehetnének, csupán közös őseik kötik össze őket.
És ekkor elérkezik az ideje, hogy az AnimálVárosok ismét beavatkozzanak az emberek életébe. Sorsszerű találkozásra hozzák össze a négy nép képviselőit, mert összefogás nélkül nem maradhatnak fenn. Kozmikus méretű katasztrófa fenyegeti a kiterjedt emberi birodalmakat, de nem csak azokat: minden életet a galaxisban.
A Halott csillagok szerzője a regény nagyszabású folytatásához egy írótárs segítségét kérte, és a közös munkájuk eredményeként megszületett, epikusan hömpölygő, filozofikus SF-mese Franciaországban több rangos irodalmi díjat is elnyert.
Várható megjelenés: 2010. január 29.
Sorozat: Galaktika Fantasztikus Könyvek
Fordító: Csuti Emese
Oldalszám: 648 oldal
ISBN: 9789639828384
Bruttó fogyasztói ár: 4990- Ft
Jean-Claude Dunyach és Ayerdhal Haldokló csillagok című kötete 20% kedvezménnyel megrendelhető a Galaktika boltban.
Réz András Köldök című könyvét 25% kedvezménnyel rendelheti meg a Booker.hu-n, az olvasóbarát könyváruházban.
2010. január 20., szerda
Megjelent Rudyard Kipling: Kívánságok háza című kötete!
A dzsungel könyve világhírű szerzője, az 1907. év irodalmi Nobel-díjasa kitüntetett helyet foglal el az irodalomtörténet panteonjában. Azt azonban csak kevesen tudják róla, hogy számos fantasztikus, sőt tudományos-fantasztikus történetet is írt. Kötetünk ezek legjavát nyújtja át csokorba kötve. Találkozhatunk bennük tengeri szörnyekkel, kísértetekkel, öntudatra ébredt gépezetekkel, de olvashatunk a múlttal létesíthető rádiókapcsolatról, az első mikroszkópról és a bolygómozgások emberi testre gyakorolt hatásairól. A kötet legnagyobb részét pedig két, egymáshoz kapcsolódó kisregény teszi ki, amelyek elképzelt futurisztikus világában a légi közlekedés a mindennapok részévé vált, és a forgalmi irányítóközpontból a totalitárius hatalom elnyomó szervezete lett.Orwelli és wellsi látomások váltakoznak könnyedebb hangvételű írásokkal ebben a különleges gyűjteményben, melynek darabjai egytől egyig most olvashatók először magyar fordításban, új megvilágításba helyezve egy irodalmi nagyság munkásságát.
Sorozat: Galaktika Fantasztikus Könyvek
Fordító: Kollárik Péter
Oldalszám: 288
ISBN: 9789639828377
Bruttó fogyasztói ár: 2990- Ft
- A kötet megrendelése 2392 Ft-ért a Galaktika boltban
- A kiadó összes könyve a Galaktika boltban
- A GFK sorozat kötetei az Enciklopedia Galaktika oldalain
Dr. Kiss Róbert Richard A világ legszebb szállodái 5. című kötete 20% kedvezménnyel megvásárolható a Booker.hu-n.
2010. január 11., hétfő
Első negyedéves kiadói terv
A Metropolis Media első negyedéves könyvkiadási terve:Rudyard Kipling: Kívánságok háza
Dunyach–Ayerdhal: Haldokló csillagok
Vernor Vinge: A szivárvány vége
Robert J. Sawyer: FlashForward – A jövő emlékei
Arthur C. Clarke: Mélység
Damien Broderick: A fehér abakusz
A felsorolás nem tükrözi a megjelenések sorrendjét, a kiadott címek listája és maguk a magyar címek sem véglegesek!
Stieg Larsson A kártyavár összedől című kötete 25% kedvezménnyel megvásárolható a Booker.hu-n.
Rudyard Kipling Kívánságok háza című kötete 20% kedvezménnyel megrendelhető a Galaktika boltban.
2010. január 6., szerda
Előkészületben Rudyard Kipling: Kívánságok háza című kötete!
A dzsungel könyve világhírű szerzője, az 1907. év irodalmi Nobel-díjasa kitüntetett helyet foglal el az irodalomtörténet panteonjában. Azt azonban csak kevesen tudják róla, hogy számos fantasztikus, sőt tudományos-fantasztikus történetet is írt. Kötetünk ezek legjavát nyújtja át csokorba kötve. Találkozhatunk bennük tengeri szörnyekkel, kísértetekkel, öntudatra ébredt gépezetekkel, de olvashatunk a múlttal létesíthető rádiókapcsolatról, az első mikroszkópról és a bolygómozgások emberi testre gyakorolt hatásairól. A kötet legnagyobb részét pedig két, egymáshoz kapcsolódó kisregény teszi ki, amelyek elképzelt futurisztikus világában a légi közlekedés a mindennapok részévé vált, és a forgalmi irányítóközpontból a totalitárius hatalom elnyomó szervezete lett.Orwelli és wellsi látomások váltakoznak könnyedebb hangvételű írásokkal ebben a különleges gyűjteményben, melynek darabjai egytől egyig most olvashatók először magyar fordításban, új megvilágításba helyezve egy irodalmi nagyság munkásságát.
Sorozat: Galaktika Fantasztikus Könyvek
Fordító: Kollárik Péter
ISBN: 9789639828377
Bruttó fogyasztói ár: 2990- Ft
- A kötet megrendelése 2392 Ft-ért a Galaktika boltban
- A kiadó összes könyve a Galaktika boltban
- A GFK sorozat kötetei az Enciklopedia Galaktika oldalain
Dr. Kiss Róbert Richard A világ legszebb szállodái 5. című kötete 20% kedvezménnyel megvásárolható a Booker.hu-n.
2010. január 5., kedd
Újévi ajándék
A kupont a már regisztrált felhasználók is megkapják.
John Wyndham Szemünk fényei könyvtrailer
További videók a(z) InterGalaktika video rovatában.
Megtekinthető még itt.
John Wyndham Szemünk fényei című kötete 20% kedvezménnyel megvásárolható a Galaktika boltban.
Stieg Larsson A kártyavár összedől című kötete 25% kedvezménnyel megvásárolható a Booker.hu-n.
2009. december 4., péntek
Életrajzok a hétvégére
A Fiction Kulton pedig John Wyndhamről és Szergej Lukjanyenkóról és életművükről olvashatnak az érdeklődők.
2009. november 27., péntek
Megjelent László Zoltán Nulla Pont című regénye!
Nagate furcsa hely. Egy világ, amely egyetlen város, folyton változó utcáin a legkülönfélébb lények élnek – és senki, még az évekkel korábban ideérkező emberek sem tudják, kik és miért alkották meg. Csak egy bonyolult, magára hagyott gépezet? Vagy az istenek hatalmával bíró építői ma is figyelik teremtményeik nyüzsgését?Miközben a városban intrikák szövődnek és zsarnokság tombol, egy árverésen különös szerkezet cserél gazdát. Ez olyan események láncolatát indítja el, ami nem csupán a dúsgazdag nagykereskedő vagy a kérlelhetetlen forradalmár számára nyithat utat a hatalomhoz, de segíthet az agg természettudós számára is megérteni egy titokzatos világ fizikáját. Utazásuk téren és időn át vezet egészen a nulla pontig, ahol talán minden kérdésre ott a válasz – ha egyáltalán van ott valaki és hajlandó válaszolni…
A Zsoldos Péter-díjas sikerkönyv, A Keringés szerzőjének új regénye izgalmas megerősítését adja Arthur C. Clarke híres törvényének: bármely kellőképp fejlett technika megkülönböztethetetlen a mágiától.
Sorozat: Galaktika Fantasztikus Könyvek
Oldalszám: 264 oldal
ISBN: 9789639828360
Bruttó fogyasztói ár: 2670- Ft
- A kötet megrendelése 2136 Ft-ért a Galaktika boltban
- A kiadó összes könyve a Galaktika boltban
- A GFK sorozat kötetei az Enciklopedia Galaktika oldalain
Réz András Köldök című könyvét 25% kedvezménnyel rendelheti meg a Booker.hu-n, az olvasóbarát könyváruházban.
Megjelent Guy Gavriel Kay Ysabel – Provence varázslatos arca című kötete!
A tizenöt éves Ned Marriner elkíséri fotóművész apját Provence-ba, hogy hat héten át a festői szépségű tájakat járják, képeket készítve egy dekoratív albumhoz. Amíg apja fényképez, Nedet titokzatos események rádöbbentik, hogy az iPodok, mobiltelefonok és hibridüzemű autók modern világában még mindig jelen vannak bizonyos ősi hatalmak. Egy megszentelt, kísértetjárta éjszakán, amikor az élők és a holtak birodalmát elválasztó falak leomlanak, mitikus alakok támadnak fel, mai, hétköznapi emberek életét változtatva meg mindörökre.Kanada egyik legnépszerűbb szerzőjének ez a regénye hat hetet töltött a sikerlista élén, és 2008-ban elnyerte a rangos World Fantasy-díjat is. Varázslatos története megmutatja, hogy a múltunk velünk él, elpusztíthatatlanul.
Sorozat: Galaktika Fantasztikus Könyvek
Eredeti cím: Ysabel
Fordító: Sohár Anikó
Oldalszám: 384 oldal
ISBN: 9789639828315
Bruttó fogyasztói ár: 2870- Ft
- A kötet megrendelése 2296 Ft-ért a Galaktika boltban
- A kiadó összes könyve a Galaktika boltban
- A GFK sorozat kötetei az Enciklopedia Galaktika oldalain
Müller Péter Gondviselés című könyvét 25% kedvezménnyel rendelheti meg a Booker.hu-n, az olvasóbarát könyváruházban.
Megjelent Robert Silverberg: Majipoor krónikái című kötete!
A Labirintus Majipoor gigászi bolygójának bürokratikus szíve, egy spirálformában mélységbe tekeredő folyosórendszer. Innen felügyeli az álarcos hivatalnokokat minden egykori Napkirály, és itt él Hissune, a volt utcagyerek, aki a trónra segítette Lord Valentine-t. Amikor megindul felfelé a hivatali ranglétrán, első lépésként évtizedekig unalmas feljegyzéseket kéne csak katalogizálnia a végtelen folyosókon. Még szerencse, hogy a közelben található a Lélektároló, ahol Majipoor utóbbi kilencezer évéből raktározzák több milliárd alattvaló önkéntes léleklenyomatát. Hissune pedig unatkozik, ezért hamis papírokkal rendszeresen besurran, kikér néhány lélekkapszulát, és elmerül a történelem egy-egy jelentős vagy jelentéktelen szereplőjének életében. Szeme előtt lassan roppant mozaik ölt formát e gigantikus bolygó évezredeiről, melynek alakjai mégis egytől egyig érző, hús-vér személyek.Az SF Nagymestere grandiózus tablót fest a fantasztikus irodalom legjobban kidolgozott idegen világáról a Hugo-díjra is jelölt Majipoor-sorozat második kötetében.
„Csoda csodát követ… elképesztő ez a könyv.”
– Los Angeles Times
„Majipoor talán Silverberg legkáprázatosabb írói teremtménye, és egészen biztosan a modern SF legalaposabban kimunkált világa.”
– Booklist
„Ha szereti az egzotikus, Ezeregyéjszaka-szerű történeteket, ez az önnek való könyv.”
– Washington Post Book World
Sorozat: Galaktika Fantasztikus Könyvek
Eredeti cím: Majipoor Chronicles
Fordító: Juhász Viktor
Oldalszám: 360 oldal
ISBN: 978-963-9828-41-4
Bruttó fogyasztói ár: 2990- Ft
- A kötet megrendelése 2392 Ft-ért a Galaktika boltban
- A kiadó összes könyve a Galaktika boltban
- A GFK sorozat kötetei az Enciklopedia Galaktika oldalain
William Golding A skorpióisten című regényét 20% kedvezménnyel rendelheti meg a Booker.hu-n, az olvasóbarát könyváruházban.
Megjelent Ken MacLeod Sötét fény című kötete!
Az egykori elméletek a gyakorlatban is igazolást nyertek: az értelmes élet ritka dolog a világegyetemben – mármint a bolygófelszínekhez kötött értelmes élet. Mert máskülönben mindenütt csak úgy hemzseg, az égitestek belsejétől a csillagközi porfelhőkig.Az emberiség is a ritka kivétel-fajok közé tartozott, egészen a 21. századig, amikor önerőből jutott el az űrbe. Aztán felfedezte, hogy idegen lények évmilliókon keresztül rabolták és telepítették szét az univerzum távoli világaira a földi életet. Így jött létre a Második Szféra, egy olyan világ, ahol emberek és értelmes dinoszauruszok együtt léteznek.
A Mingulayról, a halhatatlan kozmonauták bolygójáról most expedíció indul, hogy kiderítse, kik azok, akik a távolból mozgatják a szálakat, kik azok, akik még az embereket elrabló idegeneket is marionettként mozgatják. Kik a világegyetem titokzatos istenei.
Az új űroperák skót sztárszerzője, a számos nyelvre lefordított és több díjjal kitüntetett Ken MacLeod a Fénynél sebesebben-trilógia második kötetében újabb szédítő iramú utazásra ragadja magával olvasóit.
„Ken MacLeod egy valóságos egyszemélyes forradalom.”
– Asimov’s
„Csodálatosan eredeti!”
– San Diego Union-Tribune
Sorozat: Galaktika Fantasztikus Könyvek
Eredeti cím: Dark Light
Fordító: Tamás Gábor
Oldalszám: 360 oldal
ISBN: 9789639828391
Bruttó fogyasztói ár: 2990- Ft
- A kötet megrendelése 2392 Ft-ért a Galaktika boltban
- A kiadó összes könyve a Galaktika boltban
- A GFK sorozat kötetei az Enciklopedia Galaktika oldalain
Iain M. Banks A száműző című regényét 20% kedvezménnyel rendelheti meg a Booker.hu-n, az olvasóbarát könyváruházban.







